A sorozat azzal kezdődik, hogy Rory éppen annyi idős, mint az anyukája akkor, amikor ő megszületett. Lorelai (Rory anyja) egyedül neveli lányát, Rory-t. Ekkor még Rory apja, Christopher Hayden nem áll készen az apaságra. Inkább motorozik és a mának él. Rory anyai nagyszülei Stars Hollow mellett egy nagyvárosban élnek. Néha Lorelai-ék meglátogatják őket, de szoros kapcsolat nincs köztük. Rory ugyanolyan okos, mint az anyukája és osztályelső a helyi gimnáziumban. A sorozat kezdetén Rory-nak megadatik a lehetőség, hogy Hartford-ban a Chilton-ban egy magániskolában folytassa tanulmányait, de az anyjának nincsen rá pénze. Viszont Lorelai nem akarja ezt az álmot elvenni Rory-tól, így kénytelen elmenni a szüleihez segítséget kérni. Bővebben a sorozatról itt olvashattok.
A szám és a feeling, meg Lorelai és Luke... Minden alkalommal érzem a bizsergést a gyomromban, mikor látom ezt a jelenetet. Annyira jól megcsinálták. A magyar verzió is tetszik nagyon, de valahogy az eredeti jobban magával ragad.
Végre örülhetnek azok is, akik nem angolosok, mert az első két rész a legújabb sorozatból már feliratosan is megnézhető. Az első rész a Winter, a második pedig a Spring. Bár az lenne az igazi, ha magyar szinkronnal láthatnánk a filmeket. Annyira jól szinkronizálták le annó az egész sorozatot, hogy hiányoznak hozzá a magyar hangok. Pápai Erika pl. Lorelai-nak. Nagyon jól szinkronizálja. Vagy Bodgányi Titanilla Rory-nak, László Zsolt Luke-nak és sorolhatnám még. Remélem egyszer csak sikerül valamelyik magyar csatornának egyezségre jutnia a Netflix-szel. Addig marad a felirat hozzá.
Tudom, hogy már megvolt a premier dátuma a négy új résznek, de hátha valaki még nem látta az első hivatalos előzetest magyar felirattal. Itt most megnézhetitek :) Komolyan mondom, már azért élvezet nézni a négy új részt, mert HD minőségű. De jó lenne a hét évadot is megszerezni teljes HD minőségben.
A Netflix egy nagyon aranyos videót vágott össze nekünk, amiben a Gilmore Girls-ös színészek beszélnek arról, hogy miért volt számukra különleges a sorozat. Persze PR-hangulatúak ezek a visszaemlékezések, viszont mutatnak mosolygós jeleneteket a régi évadokból. Nosztalgiának teljesen megfelelő. Vagy azért, mert azt sugallja a videó, hogy újra meg kell nézni az összes részt :)
A Szívek szállodája új évada 2016. november 25-étől látható a Netflix csatornán, és illegálisan is megnézhető már több sorozatos oldalon is. Összesen kettő darab hivatalos promó készült a sorozat négy részéhez. Az egyiket egy hónappal a bemutató előtt a másikat egy héttel a bemutató előtt tettek közzé. Mind a két részt rengetegen nézték már meg Youtube-on. Ebben a posztban is van lehetőség arra, hogy megnézhessétek őket, ha még nem láttátok volna.